Budapesti Szlovák Szakkollégium

Kozhasznu_alapitvany_csak_logo-2

Budapesti Szlovák Szakkollégium

szakkollegiom_logo

A Budapesti Szlovák Szakkollégium alapításának ötlete az OSZÖ Oktatási koncepciójának kidolgozásakor 2017-ben merült fel. 2018 szeptemberében indítottuk a szakkollégiumot 10 egyetemi, főiskolai hallgatóval. A fenntartó bízta  meg az igazgatót és a tanulmányi vezetőt.
A szakkollégium az MSZKA Kuratóriuma által elfogadott tanulmányi rendszere három részből áll. A szakmai modulba olyan tanulmányi egységek (kurzusok, előadások, foglalkozások) tartoznak, amelyek interdiszciplináris jelleggel hangsúlyt fektetnek a magyarországi szlovákokkal kapcsolatos ismeretekre. A szakmai oktatást kulturális programok egészítik ki a szakkollégisták aktív részvételével.